harca címkéhez tartozó bejegyzések

írta Nita, 2011. júl. 20. 21:53 Főoldalra ajánlom!

Trónok harcaMég évekkel ezelőtt egy író ismerősöm blogjában olvastam először a Tűz és Jég Dala-ciklusról. Akkor az érdekes néven kívül, meg hogy itt jó könyvekről van szó, nem sok ragadt meg. Aztán egyre többet hallottam róla, ahogy jobban beleástam magam a könyves világba, majd Amadea adta meg az utolsó lökést, mikor felháborodott, hogy hogy lehet az, hogy ezt én még nem olvastam? így az Alexandra akcióján beszereztem a könyvet. Ezek után jutott tudomásomra, hogy az HBO sorozatot készít, és elkezdték elkapkodni a könyveket. Ilyen előzményekkel indultam neki az olvasásnak.

Tartottam tőle, hogy azon kevesek közé fogok tartozni, akiket nem fog tudni elvarázsolni a könyv. Szerencsére félelmem alaptalan volt. A regénynek a hangulata fogott meg legelőször. Teljesen oda tudtam magam képzelni a helyszínekre, Deresbe, a Falra és Királyvárba is. A középkori zamata a könyvnek teljesen magával ragadott. Várak, lovagok, rémfarkasok, sárkánytojás, lovagi torna... Mind-mind megdobogtatták a szívemet. :)

A szereplőket sem volt nehéz megszeretni vagy megutálni. Ki-ki rátalálhat a maga kedvencére és utáltjára. Mindegyikük remekül megírt karakter. Az én kedvenceim Havas Jon és Tyron lettek, talán mert ők mindketten a társadalom perifériájára kerültek, és ezért bátrabbak, mint a többiek. Eleinte nehéz volt követni, ki kivel van, ki melyik házhoz tartozik, de aztán az olvasó a lényegesebb dolgokat úgyis megjegyzi. Imádtam a különböző állatok és szimbólumok által díszített pajzsokat, és hogy minden háznak külön jelmondata van.

Egyetlen egy dolog volt, ami zavart, az pedig a történet töménysége. Olyan 5-600 oldal után az ember kicsit megcsömörlik. Ilyenkor érdemes lenne egy kis szünetet tartani, de szinte képtelenség, én is egy hét alatt befaltam a könyvet. :) Ha a többi rész is ilyen lesz, előre fel kell készítenem magam rá, hogy megint napokig Tűz és Jég Dala lázban fogok égni...

Akinek kicsit is szimpatikusak a lovagos-kardos fantasyk, aki szeret egy teljesen más világban kalandozni, és nem riad meg pár vaskosabb könyvtől, annak bátran ajánlom a sorozat elkezdését. De halld üvöltésem: függőséget okoz! :)

kép: Paradise, sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0