alyson címkéhez tartozó bejegyzések

írta Nita, 2010. szept. 11. 21:03 Főoldalra ajánlom!

Shadowland - ÁrnyvidékNem tudom, milyen alapon reménykedtem abban, hogy majd a Halhatatlanok sorozat harmadik része tetszeni fog nekem. Az elsőt még szerettem, a második már inkább fárasztott. Mégis úgy döntöttem, adok a könyvnek egy esélyt. Felesleges volt.

Ever és Damen nagy slamasztikában vannak, mivel nem érinthetik meg egymás bőrét, és hát így nehéz az első szexuális élményt megejteni.. ha ez nem lenne elég, még az ikerek is itt ragadnak a mi világunkban, és egy rejtélyes és természetesen nagyon szexi srác is feltűnik Ever közelében.

Ebben a részben én úgy éreztem, hogy hiába haladtam a történetben, szinte semmi nem történt. Ever továbbra is csak nyafogni tud, ami három könyvön át már nagyon idegesítő. Folyton csak a vállát vonogatja, vagy éppen nagyon kiborul valamin. Damen azon kívül, hogy néah mond egy-két "nagy" bölcsességet, meg szexin pózol, nem sokat tesz. A mellékszereplők pedig teljesen súlytalanok, nem képesek a történetet élettel megtölteni.

Ráadásul mivel a könyvnek van még folytatása, ezért rendes lezárás sincs, minden függőben van hagyva. A Halhatatlanok sorozat összesen hat könyvből fog állni, de hogy én a folytatásokat nem fogom a kezembe venni, az is biztos...

U.i: A magyar borító ennél csúnyább meg már nem is lehetne....

írta Nita, 2009. nov. 13. 19:06 Főoldalra ajánlom!

Első mondat: "Hunyd be a szemed és képzeld oda! Látod?"

Blue moonItt az Evermore folytatása! Ever és Damen boldogsága határtalannak látszik, most, hogy végre Drina nem áll közéjük. De Damen egyre furcsább lesz, gyengülnek a képességei, és emellett egy titokzatos srác, Ramon is feltűnik. Evernek végül megadatik a lehetőség, hogy miden a régi legyen, de vajon képes-e a jelent feláldozni a múltért?

Sokakkal ellentétben én nagyon szerettem az Evermore-t. A Blue moonnal kapcsolatban viszont vegyesek az érzéseim. Egyrsézt a történet elég jó, fordulatos, olvastatja magát. Másrészt viszont kezd kicsit idegesíteni a stílusa, és Ever viselkedése is teljesen logikátlan és furcsa számomra. Egyenesen irritált a személyisége ebben a részben.  Ami viszont jól sikerült, az Nyárvidék leírása. Egyre több részét ismerhetjük meg, és egy ikerpár tűnik fel új szereplőként, akik nagyon szimpatikusak.

A könyv vége viszont igazi meglepetés, nem az, amire az ember számítana. Úgy van lezárva, hogy nincs lezárva, és egyértelmű, hogy folytatódik Everék kalandja. Mégpedig nemsokára, hiszen a harmadik rész Shadowland címmel még e hónapban megjelenik.

  Shadowland

3,5/5

 

írta Nita, 2009. jún. 21. 19:09 Főoldalra ajánlom!

Egy jó tanács, mielőtt olvasod a könyvet: ne hasonlítgasd más könyvekhez, értem ezalatt leginkább az Alkonyatot. Van egy kis utánérzés, nem modnom, de nagyon minimális, és a két történet nem is különbözhetne jobban.

Ever egy átlagos tizenéves lenne, ha egy furcsa baleset következtében nem kezdene el aurákat látni és gondolatokat hallani. Ezért is kerüli az emberke érintését, és iPodja segítségével próbálja kizárni a külvilágot. Egyszercsak az iskolájába egy különös fiú érekezik, akinek az érintése nyomán Ever fejében elhalkulnak a gondolatok, sőt, a fiú auráját és gondolatait nem is látja. Viszont Damen, a srác körül valami nincs rendben. Folyton eltűnik, majd a legvératlanabb helyeken jelenik meg, és ráadásul köze van Drinához, aki egy elég furcsa lány...

Ennél többet nem lehet elárulni anélkül, hogy le ne lőném a sztori fő csavarjait. Mert az van ám bőven, és nem is akármilyenek! Nem véletlenül reklámozták úgy a könyvet, hogy meglep..

Egy közepesen jó sztoriból a csavaroknak köszönhetően lesz egy igazán élvezhető romantikus fantasy. Ever sztoriját mindenképp érdemes elolvasni, én már alig várom, hogy a folytatást olvassam! Ami pedig külföldön július 7-én jelenik meg Blue moon címmel, és a története alapján még sokkal jobb, mint az első rész. Nálunk várhatóan őszel jelenik meg a folytatás.

4,5/5

kép: Paradise, sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0