
Tudom, hogy még nincs vége a Könyvhétnek, hiszen hétfőig tart, de mivel én már biztosan nem megyek ki, ezért összefoglalom benyomásaimat.
Péntek délután két barátommal érkeztünk ki, hogy belevethessük magunkat a könyvek forgatagába. Természetesen a pénztárcámat rögtön könnyebbé is tettem. :) Miután körbejártunk mindent, és pénzünk sem maradt, felkerekedtünk, hogy megtaláljuk számomra az Anima standját, ahol a moly.hu hadiszállása is volt. Nagy nehezen oda is találtunk, de Bence, a moly atyja nem volt sehol. Na, akkor még elmentünk járni egyet, és szerencsére ráakadtunk Bencére is, aki rögtön meg is invitált a főhadiszállásra. :) Elbúcsúztam barátaimtól, és irány az Anima stand!
Ott rögtön Bence mellett egy másik mollyal is sikerült megismerkedni, akivel a délután hátralévő részét át is beszélgettük. :) Közben jöttek-mentek a molyok, volt molyos rendelés is, melynek keretében Bence ajánlott a pácienseknek könyvet, melyet rögtön receptre fel is írt. :) Sikerült molyos könyvjelzőket is begyűjtenem, szóval mindent összevetve klassz kis délután volt.
Másnap ismét ott voltam a Vörösmarty téren. Ekkor már leginkább a Galaktika standjánál lehetett engem leginkább megtalálni, ugyanis összegyűlt a sci-fis társaság, amelynek néhány tagjával már nagyon rég nem találkoztam. De azért aznap is meglátogattam többször a molyokat, ráadásul az Anima standon dedikált Görgey Etelka, a Csodaidők szerzője, akit nem lehetett kihagyni. Etelka egy tündéri nő, tiszta zavarban voltam mellette, de nagyon aranyosan azt mondta, inkább neki kéne zavarban lennie. :) A dedikálás mellett közös fotó is született és még egy sárgabarackot is kaptam. :D

Ezután a Galaktika standjánál dedikált Jack McDevitt, aki egy amerikai sci-fi író, többek között A született stratéga és a Polaris írója. Nagyon örült, hogy nekem könnyű nevem van, mivel előtte rendesen megszenvedett a számára nagyon különleges magyar nevekkel. :) Nem semmi, hogy 75 évesen még eljön Magyarországra dedikálni, ráadásul mind a négy napon, amit itt tölt, más városban.

Végül délután négyig bírtam csak magammal, de akkor megbukott az az elhatározásom, hogy már nem veszek több könyvet: A fekete zongora csábítását nem lehetett legyőzni. Szerencsére épp akkor dedikálta Baráth Katalin a könyvet, így újabb aláírással lettem gazdagabb. És róla is csak azt tudom elmondani, hogy nagyon vagány és jó fej. :)
A Könyvhéten benyomásom szerint elég sok ember látogatott ki, és kettesével-hármasával vitték a könyveket. Azt nem értem, hogy hol vannak ők év közben, mikor a könyveladási statisztikák folyamatos romlásáról hallunk? A kiadóknál amúgy a 20%-os kedvezmény volt az általános, emellett sok "turkáló" volt, ahol potom áron lehetett könyveket beszerezni. Ritkábban, de voltak 30-50%-os kedvezményt adó helyek is. Emellett voltak koncertek is, egyéb könyves programok is, és megszámlálhatatlan dedikálás is.
Összességében nem bántam meg, hogy kilátogattam, sok jó könyvvel, élménnyel, beszélgetéssel és ismeretséggel lettem gazdagabb. :)
Január 1-től január 17-ig a Bookline-on64 db Ulpius könyv ára csökkent 2010 Ft-ra, többek között J.R. Wardtól a Beavatás és a Kapzsiság, Joanne Harristól az Aludj, kislány! és még sok más könyv. Érdemes szemezgetni!
2 komment Kategóriák: kedvezmények Címkék: 2010, akció, ulpius
kép: Paradise, sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0