Talán még tavaly év végén vagy az év elején hallottam először a Holtak világáról. Bevallom őszintén, akkor kissé húztam a számat: mit akar ez a két fiatal srác, és már rögtön trilógiával indítani? Szóval szkeptikus voltam rendesen. Aztán a moly.hu-n többen is dicsértek a könyvet, a srácok pedig maguk is tagjai az oldalnak. Mivel szimpatikusnak találom őket, gondoltam, mégiscsak teszek egy próbát a könyvükkel.
Soha nem olvastam még zombis történetet könyvben, leszámítva az Anita Blake könyveket. Zombi apokalipszissel eddig csak a filmvásznon találkoztam, és bár nem nevezhetem magam a műfaj rajongójának, de jót szórakoztam ezeken a történeteken. A Holtak világától sem vártam eleinte többet, mint hogy szórakoztasson, kapcsoljon ki. Ezt maradéktalanul teljesítette is.
Az történet elején rögtön egy katonai bevetésbe csöppenünk, amelynek egy laktanya megtisztítása a célja az élőhalottaktól. Nekem ennél a résznél kicsit túl sok volt a különböző fegyverek ecsetelése, de a könyv folyamán ez már kevesebb lett, és volt zavaró. Számomra az események onnantól váltak izgalmasabbá, amikor Andrássy megtalálja Kozma András naplóját, és megismerhetjük, hogy hogy is kezdődtek az események, hogyan is vált a világunk a Holtak világává.
Nagyon nagy pozitívuma a könyvnek, hogy Magyarországon játszódik, magyar szereplőkkel, és a történetvezetés sem hollywoodi, hanem inkább az itthoni körülményekhez igazodik. Bár már az alcím is a jóslatot emeli ki, sajnos erről ebben a kötetben még nem sokat tudunk meg azon kívül, hogy Andris erre alapozva jön rá nagyon hamar, hogy a holtak életre keltek, és minél hamarabb cselekedni kell. Bár persze a környezete eléggé szkeptikus eleinte, elég hamar megérkeznek arról a hírek, hogy Andrisnak igaza van. Ennek ellenére ő mégsem válik egyfajta szuperhőssé mindenki számára, mint ahogy az amerikai filmekben lenni szokott, inkább csak a hozzá legközelebb állók tudják, hogy mennyit köszönhetnek neki. A végkifejlet tudatában ez egy kulcsmomentum, hogy nem ő válik vezetővé, bármennyire is neki kéne annak lennie.
Ami nekem kevésbé tetszett a regényben, hogy a vége felé már nagyon az akciók felé megy el a történet, kevésbé koncentrál a lelki háttérre. A legvégét is összecsapottnak érzem. Emellett azért még érződik, hogy a srácok kezdő írók, még nem teljesen kiforrott a stílusuk, és nyelvtani hibákat is sikerült lelnem a könyvben. Összességében mégis azt mondhatom, hogy várom a folytatást, mert ebből a történetből még nagyon sok mindent ki lehet hozni, Szerencsére a srácok már írják a folytatást, mi meg türelmetlenül várjuk a végeredményt. :)
Aki többet szeretne megtudni a Holtak világáról, az látogasson el a könyv honlapjára, ahol rengeteg információt található, és most zajlik egy szavazás arról is, hogy milyen legyen a második rész borítója.

no komment Kategóriák: utopisztikus, sci-fi
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
kép: Paradise, sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0