Ha azt mondjuk, hogy Sen egy igazán különleges kisfiú, akkor még közel sem járunk a igazsághoz. Árva fiúként a temető lakói fogadják maguk közé, és köztük nevelkedik fel. A temetőben sok veszély leselkedik egy élőre: az Indigóember, a vámpírok, a boszorkány...
Gaiman nagy mesélő. Belőlem legalábbis kis időre újra gyermeket csinált. Teljesen önfeledten izgultam végig Sen kalandjait, vele együtt féltem, örültem, menekültem... Sen nem egy egyszerű lelkivilágú kisfiú: olyan kérdései vannak, amelyeket néha még felnőtt embereknek sem mernek másoknak és maguknak feltenni. Ő csak szeretné megérteni a világot; de vajon a világ képes megérteni őt?
A könyv illusztráció csak tovább fokozzák a hangulatot: nagyon passzolnak a történethez, és pont annyi van belőlük, ami még nem zavaró. Szürkés-karcos világként jelent meg előttem a temető, tele misztikummal. Gaiman hangulatteremtésben is ötöst érdemel mindenképp. A karakterek nagyon jól kidolgozottak: még a legkisebb mellékszereplőknek is egyénisége van. Az én kedvencem Sen mellett Silas és Owensék lettek.
A könyvért kapott Hugo-díjat Gaiman maximálisan megérdemelte, és alig várom, hogy egy újabb történetében merülhessek majd el. :)
A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak, a Freeblognak és Lobonak!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
kép: Paradise, sablon: anyu(ha), Creative Commons Nevezd meg! 2.0
Nita, nekem is nagyon tetszett ez a könyv,alig bírtam letenni mikor olvastam.